Elbocsátották az esküvője napján egy WhatsApp-üzenetben

Az emberek általában úgy vélik, hogy életük egyik legszebb napja az esküvőjük. Ez azonban nem így történt azzal a nővel, aki nemrég betelefonált a népszerű brit internetes tartalomgyártó, Ben Askins podcast műsorába, hogy elmesélje különleges történetét: az esküvője napján egy WhatsApp-üzenetben rúgták ki a munkahelyéről.
Az Amanda néven bemutatkozó nő elmondta, hogy mindössze négy hónapja dolgozott egy meg nem nevezett cégnél, amikor szabadságot kért, hogy Ciprusra utazhasson és egybekelhessen élete szerelmével. Az esküvője napján, amikor éppen az esti levezetésként az online kapott jókívánságokra válaszolt, észrevette, hogy a főnöke is írt neki egy váratlan üzenetet. Az üzenetben a főnök közölte vele, hogy „gyenge teljesítménye” miatt el kell bocsátaniuk.
„Múlt héten házasodtam Cipruson. Az esküvőm napján, fél órával a szertartás után kaptam egy sms-t a főnökömtől a WhatsAppon, amiben tudatta velem, hogy kirúgtak. Azzal kezdte az üzenetet, hogy
Remélem, jól sikerült az esküvőd, és jól érezted magad, amíg távol vagy
– idézi a Daily Mirror az Amandát, aki természetesen az elbocsátó üzenet többi részét is felolvasta:
Csak szerettem volna tudatni veled, hogy megszületett a döntés, hogy sajnos el kell bocsátanunk téged. A személyes email-címedre küldtünk egy levelet a részletekkel. Nagyon sajnálom, hogy nem jött össze, és minden jót kívánok neked a továbbiakban.
A főként munkával kapcsolatos tanácsokat osztogató házigazda reakciója szerint az üzenet „az egyik legrosszabb dolog”, amit valaha hallott, és a vállalat döntését rendkívül „gonosznak” és „aljasnak” tartja.
Főkép forrása: 24.hu











