Megújult a közmédia Híradója: Augusztus 20-án debütált Kiss Máté vezetésével
Augusztus 20-án, reggel 6 órakor indult el a közmédia új Híradója, amelyet Kiss Máté vezetett. A hírszolgáltatás a korábbi M1-es műsor leállítása óta (július 7-én) először tért vissza a képernyőre, amikor több csatorna is elsötétült.
Az új híradó első hírként Baka András köztársasági elnök hivatalba lépéséről számolt be. Az anyagban a kormány tagjai mellett Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke is megszólalt. A Fidesz és a Mi Hazánk álláspontját is bemutatták az elnök megválasztásáról.
A hírműsor során folyamatosan megjelentek ellenzéki és kormánykritikus vélemények is. Kiemelkedett Takács Péter, a korábbi egészségügyi államtitkár bejegyzése a Miniszterelnökség által közzétett interaktív térképről, amelyen a Fidesz-kormány által támogatott civil szervezetek támogatására lehet keresni.
A közmédia saját ügyeivel is foglalkozott: beszámoltak arról, hogy felmondtak minden szerződést Balásy Gyula cégeivel, valamint ismertették a Független Közmédia Testületbe kerülő jelöltneveket is, amelyeket szakmai szervezetek kritizáltak.
Janecskó Kata, a Direkt36 újságírója is megszólalt a híradóban, aki az Orbán-kormány eltitkolt gyermekvédelmi jelentéseiről beszélt.
A Híradó rendezője Lakatos István, a szerkesztő Bodacz Balázs volt. Az új műsor után a Telesport hírműsora következett, amely a kilencvenes évek klasszikus dizájnját idézte.
A Telesport után Tóth Tamás vezetésével érkezett az időjárás-jelentés. A következő Híradót már Mészáros Szimonetta, a Nemzeti Sportrádió és a Petőfi Rádió volt munkatársa vezeti.
Az új Híradó indulása előtt többen is kérdéseket vetettek fel a stáb összetételével kapcsolatban, de Bodacz Balázs biztosította a közönséget, hogy az augusztus 20-ai adás szerkesztésében senki nem vett részt a régi gárdából.
Az augusztus 20-i ünnepi műsorrendben négy Híradó lesz: reggel 6, 12, 19:30 és 22 órakor. Augusztus 21-től pedig naponta két Híradó jelentkezik, déli 12 órakor és este fél nyolckor. Az első új Híradó itt nézhető vissza.
Főkép forrása: telex.hu









