Ukrajna Nagyszabású Dróntámadást Indított Oroszország Ellen
Ukrajna éjszaka komoly dróntámadást indított Oroszország ellen, célpontjai közt szerepelt Moszkva is. Az orosz hatóságok emiatt több repülőteret is lezártak a főváros környékén.
Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere bejelentette, hogy a légvédelem 19 drónt semmisített meg, melyek a fővárost célozták. A jelentések szerint Moszkvától délre törmelékek hullottak, de eddig nem érkezett hír áldozatokról. Az orosz média birtokába került képeken látható volt egy szupermarket betört ablakáról és egy lakóház fekete homlokzatáról – tudatta az MTI.
Moszkva négy nagy repülőterén – Seremetyevo, Domogyedovo, Vnukovo és Zsukovszkij – ideiglenes zárakat vezettek be. Később az orosz légügyi hivatal közölte, hogy a Domogyedovo és Zsukovszkij repülőtereken a moszkvai idő szerint 05:03-kor feloldották a járatok érkezésére és indulására vonatkozó korlátozásokat.
Több más orosz repülőteret is ideiglenesen lezártak, köztük Volga menti nagyvárosokat, mint Nyizsnyij Novgorod, Szamara, Szaratov és Volgográd. A Voronyezs és Penza régiók kormányzói jelentették, hogy egyikük 18, a másikuk 10 ukrán drónt fogott el, amelyek állításuk szerint nem okoztak áldozatokat.
A határmenti Kurszk régióban viszont egy ukrán támadás következtében két fiatal, egy 14 és egy 17 éves fiú megsebesült, emellett áramkimaradásokat is tapasztaltak – közölte Alekszandr Hinstein kormányzó.
Az orosz védelmi minisztérium kedd reggel azt is nyilatkozta, hogy összesen 105 ukrán drónt semmisítettek meg az éjszaka során, a legtöbb drónt, 32-t a brjanszki terület felett lőtték le – tudatta az Interfax orosz hírügynökség.
Főkép forrása: telex.hu












