
Valkó Eszter és férje, Radócz Péter, 2018-ban költöztek Hollandiába, miután a biológus remek munkalehetőséget kapott a térségben. Négy évig éltek Maastrichtban, ám mivel Radócz új kihívásokra vágyott, Groningenbe költöztek – Valkó saját bevallása szerint itt érezte magát a legjobban.
> Ott volt a leggazdagabb a szociális életünk. Nagyszerű társaságunk lett, ami egy magamfajta embernek kulcsfontosságú tényező. De Peti Amszterdamban kapott munkát, így a közelében levő Utrechtbe jöttünk. Nagy váltás volt ez nekem, itt olykor magányosnak is éreztem magam. De így legalább kis túlzással elmondhatom, Hollandia minden szegletéből kaptam egy kicsit, hiszen 6 év alatt három nagyon különböző városban éltünk — mondta az egykori tévés a Storynak adott interjújában.
A párnak van egy ötéves kisfia is, Simon, aki a holland szokásoknak megfelelően 5 éves kora óta iskolás, és így már jobban beszéli a nyelvet, mint a szülei.
> Az édesapja sem egy nyelvzsonglőr, ezért gyakran előfordul, hogy kijavít minket, mit hogyan kell ejteni helyesen, akcentus nélkül.
A beszélgetés során Valkó azt is elárulta, hogy hat Hollandiában töltött év után úgy döntöttek, hamarosan ismét továbbállnak, ezúttal Svájcban kezdenek új életet.
> Peti kapott egy nagyszerű lehetőséget egy zürichi gyógyszergyártó cégnél, és hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, odaköltözünk. A testvérem ott él, ez is fontos szempont volt. Simonnak biztos nem lesz egyszerű, de most még talán abban a korban van, amikor ezt meg tudjuk lépni anélkül, hogy nagyon fájna neki. Ezután néhány évig tuti nem költözöm sehova – tette hozzá.
Főkép forrása: 24.hu











