Stoppolás az Ázsia Expresszben: Zsigmond Angi és Mészáros Bende Vitája

Az Ázsia Expresszben a stoppolás komoly kihívás elé állítja a résztvevőket, és ez nemcsak a reverendába öltözött L.L. Junior szerint van így, hanem Zsigmond Angi és Mészáros Bende számára is problémákat okoz. Az angolul kevéssé beszélő tiktokker nehezen tud érvényesülni zenész párja mellett, amikor fuvart próbálnak szerezni.
„Inkább tanultam volna meg angolul, esküszöm, mert elmond egy fél regényt, mire beülünk a kocsiba” – kritizálta Mészárost a tiktokker.
Nyilván kell neki a tudásom, mert ő nem tudja elmondani, amit szeretne. A szépsége, cukisága miatt megállnak, aztán a nehezebbik feladat nyilván az enyém lesz. Én meg hadd használjam már a számat annyiszor, ahányszor akarom.
– mondta a kameráknak Mészáros Bende. Végül az autóban utazva elmagyarázta párjának, hogy az ő angoltudása nélkül nem mennének semmire. Hosszan vitatkoztak arról, hogy Zsigmond Angi jobban szeretné kivenni a részét a stoppolásból, nyelvtudás hiányában is.
A nagy vitából végül az lett, hogy órákkal később összeborultak, és megfogadták, hogy többet nem vitatkoznak a verseny alatt, mert azzal csak magukat hátráltatják.
A cikk frissítései folyamatosan követhetők Facebookon is!
Főkép forrása: 24.hu











