Zavarok az Anthropic Claude mesterséges intelligenciájában
Hétfő reggel jelentős zavarokat tapasztaltak a felhasználók az Anthropic mesterséges intelligencia szoftverében, a Claude-ban. A TechCrunch beszámolója szerint a probléma a Claude.ai és a Claude Code működését egyaránt érintette, bár a vállalat közlése szerint a Claude API zökkenőmentesen funkcionál.
A legtöbb felhasználó a bejelentkezési folyamattal kapcsolatos hibákra panaszkodott. Az Anthropic eddig nem tette nyilvánossá a szolgáltatáskimaradás oka, csupán annyit tudtak megosztani, hogy a problémát sikerült azonosítaniuk, és dolgoznak a megoldáson.
A Claude felhasználói bázisa nemrégiben jelentősen megnőtt, mivel a cég figyelmet keltett a Pentagon tárgyalásai révén. Az amerikai kormány nem tudott megállapodni a vállalattal, mivel a Pentagon meg kívánta határozni, hogy a modelljeiket „a törvényi keretek között” mire használhatják. A Pentagon a rendszerek etikai irányelveinek lazítását kérte az Anthropic-tól, azonban a cég vezetősége nem kívánja technológiáját olyan célokra adni, amelyek tömeges megfigyelésre vagy autonóm fegyverek kifejlesztésére vonatkozhatnak. Ennek következményeként Donald Trump bejelentette, hogy minden szövetségi ügynökséget utasít, hogy ezentúl ne használják az Anthropic technológiáját.
A cég chatbot-alkalmazása a hétvégén a legelterjedtebb App Store listájának élére került, megelőzve ezzel fő riválisát, a ChatGPT-t, miután hosszú ideig a top 20 alatt szerepelt.
A mesterséges intelligencia cég és a Pentagon közötti nézeteltérés részleteiről bővebben itt olvashat.
Főkép forrása: telex.hu












