Legalább 72 halottja van az egy hete tartó súlyos zavargásoknak Dél-Afrikában. A kritikus helyzet az exelnök, Jacob Zuma börtönbüntetése miatt alakult ki.
Zuma ugyanúgy, mint annak idején Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) politikusa. Zuma, aki hírhedten korrupt volt elnöksége alatt, 2009 és 2018 között tevékenykedett elnöki pozíciójában. Első nagyobb feladata a 2010-es foci VB levezénylése volt.
Kritikusai emellett kiemelik még, hogy több különböző médiavállalkozást bekebeleztek, állami mozdonyvásárlásokat térítettek el, maguk alá gyűrték a közszféra hirdetéseit és reklámozását koordináló kormányhivatalt, valamint az állami áramcég szerződései és jövedelmei is erőteljesen kapcsolódtak hozzájuk.
Az exelnök Zuma, Mandela 2013-ban bekövetkezett halála után engedte el magát pozíciójában. Belekezdett volna egy titkos, 70 milliárd dolláros atom-energia programba az orosz Roszatommal, de a hatalmas felháborodást látva érvénytelenítették a titkos szerződéseket.
Emellett megvádolták azzal is, hogy vezetése alatt, kormányával kéz a kézben úgy tevékenykedtek, hogy az a befolyásos indiai oligarcha-kör, a Gupta-család érdekeit szolgálja.
Miután véget ért Zuma ciklusa, próbálta megúszni a számonkérést. A nagy terv az volt, hogy egyik kedvenc feleségének, Nkosazana Dlamini-Zumának adja át a hatalmat. A terv végül nem vált be, ugyanis nem a szeretett feleség került hatalomra, hanem az ANC által felemelt Matamela Cyril Ramaphosa.
Az új elnök természetesen meg is kezte az exelnök elszámoltatását. Zuma nem volt hajlandó tanúvallomást tenni, ezért börtönbüntetést szabtak ki rá.
Az exelnök letartóztatása az egyik fő oka a mostani zavargásoknak, de meg kell említeni a munkanélküliséget és a járvány miatti korlátozásokat is súlyos tényezőként.
Az Africa News cikke szerint elsősorban Durbanben, illetve a főleg zuluk lakta Kwazulu-Natal tartományban rossz a helyzet. Jelenleg 5000 fegyveres katona próbálja tartani a rendet.
A lakosság benzin- és élelmiszerhiánytól tart, s míg a nyugodtabbak sorban állnak a benzinkutakon, addig a kevésbé békések kirabolják az élelmiszerüzleteket.
A benzinhiánytól való félelem pedig abból fakad, hogy bezárták az ország legnagyobb finomítóját, ami az ország egyharmadát ellátó üzemanyag-mennyiségért volt felelős.
Ezen okokból kifolyólag az emberek jelenleg méretes botokkal a kezükben tartózkodnak az utcákon és nem hátvakarásra használják, hanem a kirakatok betörésére, az autók megrongálására, és az egymás között kialakult feszültség suhintás hangú levezetésére.