Zelenszkij bemutatta győzelmi tervét az európai vezetőknek
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrégiben, az Európai Unió csúcsán, a tagországok vezetőinek is bemutatta az Oroszországgal szemben vívott háború befejezésére vonatkozó „győzelmi tervét”, amiről korábban az ukrán parlament előtt is beszélt. A Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján Zelenszkij elmondta, hogy az ukrán stratégia átfogó egyeztetést igényel, ami szerinte képes lehet „valós diplomáciára kényszeríteni Oroszországot”.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott európai támogatás kulcsfontosságú, s ennek köszönhetően a háború nem az agresszor javára dölt el. „Együtt kell megállítanunk ezt a háborút, biztosítanunk kell a béke feltételeinek teljesülését az ukránok és az európai nemzetek érdekében” – fogalmazott.
Zelenszkij arra is rávilágított, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is a háború folytatására készül, és támogatást kap Észak-Koreától, Kínától és Irántól. Az ukrán elnök szerint, ha most megkezdik a győzelmi terv végrehajtását, akkor jövőre véget vethetnek a konfliktusnak. Ugyanakkor hozzátette: „Oroszországot felelősségre kell vonni az általa okozott pusztításért.”
Zelenszkij ismét felhívást intézett a partnereihez, hogy Ukrajna kapja meg a NATO-tagságot, amely megerősíthetné a diplomáciai pozíciójukat a jövőbeli tűzszüneti tárgyalások során. A háború végén Ukrajna modern harci tapasztalatokkal rendelkező katonáival készen áll az EU és az Egyesült Államok katonai támogatására, így szövetségeseik más prioritásokra koncentrálhatnának.
Kiemelte Ukrajna kritikus nyersanyagainak, mint a lítium és más természeti erőforrások megvédésének fontosságát, hogy ezeket a szövetségesek használhassák, nem pedig Oroszország.
A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, az uniós csúcs előtt kifejezte aggodalmait az ukrán elnök által felvázolt győzelmi tervvel kapcsolatban, amely szerinte „több mint rémisztő”.
Főkép forrása: 24.hu












