Nemrégiben megjelent a Főszerepben című könyv, amelyben Alföldi Róbert 24 idős színésszel készített interjút. A rendező a Nők Lapjának mesélt arról, miért pontosan az idős színészek érdeklik.
„Azt tapasztaltam, hogy a magyar társadalom, beleértve a mi szakmánkat is, nem igazán tud mit kezdeni az idős emberekkel. Hatvan fölött azt várják el, hogy lassan visszavonuljanak, és ne kelljen velük foglalkozni többet. Jönnek a fiatalok, a világ változik, és hajlamosak vagyunk mindent, ami régi, kidobni. Amikor a Kádár-rendszer összeomlott, hirtelen minden, ami azelőtt volt, rossznak számított, nem merült fel, hogy lehet érték is, amit érdemes megőrizni. Talán az én szakmámra ez kevésbé jellemző, hiszen sok idős kolléga még ma is aktív, de a tendencia a színházban is nyilvánvaló” – magyarázta Alföldi, hangsúlyozva, hogy az idős kollégák rengeteget tudnak, tapasztaltak, és tisztában vannak a pályájuk követelményeivel.
„Meg tudnák osztani a fiatalokkal, mennyit szabad odaadni a hivatásuknak magukból ahhoz, hogy minél tovább dolgozhassanak ép lélekkel. Megújulásra mindig szükség van, különösen a színházban, de ez nem jelenti azt, hogy az egymást követő generációk ne építsék be a tudásukba az előzőek tapasztalatait. Én bármikor idős színészekkel dolgoztam, rengeteget tanultam tőlük” – tette hozzá.
A színész-rendező kifejtette, hogy számára nincsenek életkori korlátok, egy jó színész bármit eljátszhat bármikor. „Valóban mániám, hogy minél több idős színésszel dolgozzak, mert szerintem kutya kötelességünk tanulni tőlük az életük során felhalmozott tudást. Fontos, hogy lássuk őket a színpadon és az életben, különben milyen példát kapunk arra, hogyan kell méltósággal megöregedni? Párizsban egy nő még nyolcvanévesen is nő, ugyanez igaz a férfiakra is. Ülnek a kávéházi teraszokon, csinosan, ápoltan, csevegnek és udvarolnak egymásnak. Hol látunk ilyet itthon?” – tette fel a kérdést Alföldi.
A rendező megosztotta, hogy nem tudja, régen másként volt-e ez, hiszen akkor még nem élt, de ahogy mesélték neki, ez is mindig döntés kérdése volt. „Darvas Iván például, ahogy az első zavara támadt a szöveggel, abbahagyta a szakmát, amit azóta sem láttam senkitől. Garas Dezső azonban az utolsó leheletéig játszott, ahogy Törőcsik Mari és Sinkó Laci is. Ez is, mint minden, a személyiségtől függ” – mondta Alföldi.
Az Alföldi Róberttel készült teljes beszélgetést a Nők Lapja legújabb számában lehet elolvasni, illetve online is elérhető.
Főkép forrása: 24.hu












