Első baba harminc év után egy olasz faluban
Olaszország közepén, az Abruzzo régióban található Pagliara dei Marsi idén harminc év elteltével először adott életet kisbabának. Lara Bussi Trabucco márciusban érkezett a világra, ezzel a falu lakossága 20 főre nőtt. A Róma közelében fekvő településen azonban a macskák száma még mindig jóval meghaladja az emberekét.
A kislány születése óriási eseménynek számított, hiszen a keresztelőjén a falu szinte minden lakója jelen volt. Lara olyan ritkaságnak számít, hogy mára ő lett a falu fő „turistalátványossága”.
Bár Pagliara dei Marsi esete extrém, Olaszország demográfiai válsága egyre súlyosabbá válik. Az Istat, az olasz statisztikai hivatal előrejelzése szerint 2024-ben történelmi mélypontra esett a születések száma: mindössze 369 944 gyermek született. Ez már több mint 16 éve tartó negatív trendet jelöl, amelynek következtében a termékenységi ráta rekordalacsonyra csökkent. A szülőképes korú nők átlagosan mindössze 1,18 gyermeket hoznak világra, ami az egyik legalacsonyabb érték az Európai Unióban.
A visszaesés okai között szerepel a munkahelyi bizonytalanság, a fiatalok tömeges kivándorlása, a dolgozó anyák elégtelen támogatása és a férfi meddőség növekedése is. Emellett egyre többen döntöttek úgy, hogy nem vállalnak gyermekeket. Az Istat 2025 első hét hónapjára vonatkozó előzetes adatai további csökkenést jeleznek, különösen Abruzzo régióban, ahol január és július között 10,2 százalékkal kevesebb gyermek született, mint 2024 azonos időszakában.
Pagliara dei Marsi esete jól példázza az országos tendenciákat: az elöregedő lakosság, az üresedő iskolák komoly terhet ró a közpénzekre és súlyos gazdasági-társadalmi kihívások elé állítja a helyi, regionális és országos döntéshozókat.
Lara születése után a szülők jogosulttá váltak egy egyszeri, 1000 eurós „bababónuszra” és havi 370 eurós családi pótlékra. Ezt a Meloni-kormány vezette be 2025 januárjától minden újszülött vagy örökbefogadott gyermek után, próbálva ezzel lépéseket tenni a „demográfiai tél” ellen.
Azonban a gyermeknevelés és a munka összeegyeztetése továbbra is komoly kihívást jelent számukra. Olaszországban a bölcsődei és gyermekfelügyeleti rendszer krónikusan elégtelen, Meloni kormánya pedig eddig nem tudta megvalósítani az intézmények számának bővítését. Lara jövőbeli iskoláztatása is kérdéses, hiszen Pagliara dei Marsiban évtizedek óta nem volt tanító, és a közeli településeken található iskolák eltűnésével a gyermekek száma is csökkenhet.
Az olasz falvak jövője tehát nemcsak Lara, hanem sok más gyermek jövője is a demográfiai kihívások közepette bizonytalan.
Főkép forrása: 444.hu












