Baranyi Krisztina: „Aggódom Budapest jövője miatt”

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a hvg.hu-nak adott interjújában kifejtette véleményét a jelenlegi politikai helyzetről és a fővárosi közgyűlés jövőbeli működéséről. Baranyi szerint az ellenzék helyzete reménytelen:
„Én már több mint egy éve arról beszéltem a környezetemben, hogy ennek az ellenzéknek vége, a választók négy kétharmadot nem bocsátanak meg. Ez be is következett, és én nagyon örülök neki”
Baranyi Krisztina a Tiszta párt helyzetét is értékelte:
„A Tisza támogatóinak köre olyan heterogén, hogy ha a párt valóban elkezd dolgozni, döntéseket hozni – és ennek a legfőbb terepe a fővárosi közgyűlés –, akkor ezt a szavazóbázist nagyon nehéz lesz egyben tartani.”
A polgármester aggodalmát fejezte ki Budapest szabadságának és nyugodt működésének jövője miatt. Úgy véli, hogy a politikai pártok a közelgő országgyűlési választásokra készülve eltávolodhatnak a várospolitika prioritásától:
„Aggódom, hogy a közgyűlésben a pártok a két év múlva esedékes országgyűlési választásokra készülve nem a várospolitikára helyezik a hangsúlyt. A város vezetése helyett politikai játszmák, konfliktusok, erődemonstrációk tere lesz a közgyűlés.”
Baranyi Krisztina szerint ha az októberi alakuló ülésen nem sikerül egy belső főpolgármester-helyettest választani, vagy a fővárosi cégeknek nem lesznek igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjaik, a város törvényes működése veszélybe kerül:
„Ebben az esetben némi türelmi idő után a fővárosi kormányhivatal fog kinevezni főpolgármester-helyettest – el lehet képzelni, hogy kik közül válogatna. A kormányhivatal alkot költségvetést, ami jó esetben a minimális működéshez elegendő forrást biztosít. Ha ezután sem sikerül a törvényes működést helyreállítani, akkor az Országgyűlés feloszlatja a közgyűlést.”
Baranyi kritizálta a Tisza Párt hozzáállását is, mivel a párt szerinte távol akarja tartani magát a főváros ügyeitől:
„Ha Magyar Péter úgy gondolja, hogy a fővárosban mutyik voltak, a cégeinek vezetésében és ellenőrző szerveiben vállalhatatlan vagy alkalmatlan emberek ülnek, a városvezetés kollaborált a Fidesszel, akkor ültessenek be olyan embereket a cégek felügyelőbizottságába, akik ezeket a mutyikat megakadályozzák.”
Baranyi szerint Budapest főpolgármesterét támogatni kell a város működésének érdekében, még akkor is, ha sokan a közgyűlésben Karácsony Gergely bukásában érdekeltek. Baranyi kifejtette, hogy Karácsony kényszerből írta ki a cégvezetői pályázatokat, mert engedett Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak.
Főkép forrása: 24.hu











