Berényi Dorina és Győrfi Márton Jauri a Nyerő Páros 2024-es győztesei
A csütörtöki napon véget ért a Nyerő Páros 2024-es évada, ahol izgalmas fináléval zárult a népszerű műsor. A döntőbe három pár jutott: Palácsik Lilla és Visváder Tamás, Berényi Dorina és Győrfi Márton Jauri, valamint Simon Attila és Simon Erika. A párosok, miután búcsút vettek a villától, egy már jól ismert feladatban mérkőztek meg egymással: az esőben állva, összekarolva kellett tartaniuk egy ernyőt.
Palácsik Lilla már az első percekben jelezte férjének, hogy a kéztartás kényelmetlen számára. Bár mindent megtett, hogy az ernyőt minél tovább tartsa, Visváder Tamás úgy döntött, feladják a küzdelmet, így ők lettek a harmadik helyezettek.
A végső próbán így Simonék és Jauriék mérhették össze ügyességüket, ahol a játék során összegyűjtött pénzösszeg is kulcsfontosságú volt. A kezdeti állás szerint Simon Attiláék kasszája 4.218.997 forinton állt, míg Jauriéké 4.029.672 forinton. Azonban a kihívás során Jauriék remekeltek, így a végén 5.099.672 forintot sikerült összegyűjteniük, míg Simonék 4.578.997 forinttal zárták a versenyt.
Ez különösen fontos volt ebben az évadban, hiszen a korábban kiesett párosok egyenlő arányban szavaztak a két döntős párra. Így a több nyeremény összegyűjtése döntött a győzelemről: Berényi Dorina és Győrfi Márton Jauri emelhették magasba a Nyerő Páros győztesének járó trófeát, ezzel megszerezve a 2024-es kiadás aranyérmét.
Főkép forrása: 24.hu












