Bese Gergő plébános bocsánatot kért és visszavonult
Rászedték – állítja Bese Gergő dunavecsei plébános, majd két nappal azután, hogy kiderült: melegpartikon vett részt, férfiakkal ápolt szexuális kapcsolatot, és pornóvideók kerültek fel róla az internetre. A katolikus pap elnézést kért mindenkitől, akit megbántott, és bejelentette visszavonulását.
"A tegnapi nap a saját és családom életének egyik legsötétebb napja volt. Nehéz tapasztalat a média és a politika hatalmával szembesülni. Nem csak felemel és magasztal, hanem egy pillanat alatt a pokolra is küld" – írta a 777 szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében, és hozzátette:
"Hibát követtem el. Rászedtek, naivságomat kihasználták, és elveszítettem a józan ítélőképességem. Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el. Elnézést kérek mindenkitől, akit megbántottam, akinek csalódást okoztam."
Bese saját magáról azt írta, hogy a papi szolgálatát és tanári munkáját a tőle telhető legjobb tudással és óriási energiával végezte, azonban ez a szolgálat most a felfüggesztésével véget ér. Bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben szeretne visszavonulni, bűnbánatot gyakorolni és átgondolni az életét.
A VálaszOnline már korábban írta meg a miniszterelnök irodáját és a Karmelitát is felszentelő, de LMBTQ-ellenes cikkeket publikáló Beséről, hogy a nyilvános megszólalásaiban hangoztatott konzervatív értékrenddel teljesen ellentétes életmódot folytatott. A dunavecsei plébános extrém szexuális kapcsolatairól akta is készült, amely a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta. A lap azt is írta, hogy a cikk megjelentetése előtt többször és több csatornán is keresték a papot, ám ő nem reagált.
Főkép forrása: 24.hu












